4000 kilométer, 5 hónap és 6 ország a Vejle-Almerimar útvonalon, családilag. Végh Márk hajónaplója.
Az első részben: hogyan kerültünk Dániába, és normálisan vagyunk-e?
A második részben: a Kieli-csatorna, tengeribetegség.
Ijmuidentől Cherbourgig: nagyvárosok a tenger felől
Pontos tervet nem készítettünk a túráról: jó előre megbeszéltük, hogy mivel ez lehet az egyetlen lehetőségünk, ahol hárman együtt tudunk lenni, nem feszülünk, inkább arra koncentrálunk, hogy mindenki jól érezze magát. Túlélési gyakorlat és mérföldgyűjtés helyett inkább kirándulunk, felfedezünk, tapasztalunk – és főleg együtt vagyunk. 10 évnyi Skandináviában vitorlázás pedig azt is megtanította nekünk, hogy hiába az egész télen át tartó felkészülés, ha az időjárás közbeszól, biztosra menni pedig maximum két-három napra előre lehet.
Dániának a Balti-tenger felé eső részén egészen speciális a klíma: ősztől-tavaszig a nyugat felől érkező ciklonok határozzák meg a szél irányát és sebességét. Minél alacsonyabb a nyomás a ciklon belsejében, annál nagyobb szelet generál. Ezekben az időjárási rendszerekben a melegfrontot üldözi a hidegfront, és a légnyomáskülönbségek jól mérhetők barométerrel, így viszonylag kiszámíthatóak. Más a helyzet tavasztól-őszig, amikor több variáció is lehetséges, simán előfordulhat, hogy egy nagy kiterjedésű anticikon beszorul a térségbe, az ég tiszta, eső nuku, gyenge szél, 25 Celsius fok körüli hőmérséklet. Vagy nem… Ami állandó: napkelte hajnali 3 körül, napnyugta este 10 után.
Pontos útiterv tehát nem készült, mivel nem tudtuk, mely kikötőkben és mennyi időre fogunk megállni. Így a látnivalókról sem tájékozódtunk előre, viszont amint kiderült, melyik lesz a következő megálló, azonnal nekiláttunk a parti programok megszervezésének. Gabi imádta ezt a feladatot, mire bennem megfogalmazódott a kérdés, neki már kész terve volt – legalább 2 napra előre: „A bolt 1,6 km-re van, kell venni vizet, üdítőt, salátát, gyümölcsöt, sört, kenyeret, konyhai papírtörlőt. Holnap reggel mossunk, mert este esni fog, de addig megszárad a cucc, ha kiakasztjuk. A mosoda arra van, 800 méterre. Ma vacsorázhatnánk étteremben, holnap a bolt után majd főzünk itthon…”
Persze nem volt ez mindig ilyen katonás, többször előfordult, hogy a kikötőbe való behajózáskor megláttunk valami érdekeset, mondjuk egy szép kis templomot egy hegytetőn, és kikötés után egy órával mar mi is arrafelé caplattunk. Az ilyen túrázásban pont ez a csodalatos, hogy az ember azt teheti, amihez éppen kedve van, és majdnem akkor, amikor kedve van. Két dolgot nem lehet figyelmen kívül hagyni, az első az időjárás. Hőmérséklet, szél iránya és sebessége, csapadék – de nem ám csak kint a vízen, hanem a marinában is! Ha például azt láttuk, hogy 2-3 napig biztos maradunk, mert túl erős nyugati szelet jósolnak, akkor próbáltunk olyan helyet találni, ahol a hajó orra kikötés után nyugatra néz. Ez csökkenti a szél nyomását a hajón, kíméli a köteleinket, elfele tol a mólótól és a kokpitban a sprayhoodnak köszönhetően kellemes szélárnyék lesz. Arról nem beszélve, hogy nem kell berakni az ajtót a lejáróba főzésnél, mert nem jut be a szél, hogy elfújja a gázt a tűzhelyen.
Tehát ha az időjárás engedi, mindent lehet. Egyet nem: úgy továbbindulni, hogy a hajó nincs leellenőrizve – és szüksége esetén szervizelve -az állókötélzettől az üzemanyagszűrőig. 250 üzemóránként olaj- es szűrőcsere, 500 óra után vízpumpa-kerék, ékszíj. Lehetőleg tele tank, édesvíz feltöltve. Ha mindez rendben van, mienk a világ.
Így volt ez Ijmuidenben is, először felderítettük a környéket. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Hollandiának ilyen gyönyörű homokos strandjai vannak, kiváló vízminőséggel, rengeteg parti büfé, hangulatos sétányok mindenhol. A kikötő kellemesen nyugodt, a többméteres árapály-különbséget leszámítva majdhogynem unalmas, nincs tömeg, nincs zaj.
Amszterdam viszont egy köpésre fekszik, rászántunk egy napot a felderítésére. Fantasztikus város, sokszínű európai kavalkád. Többszáz éves házak váltakoznak a modern épületekkel, mindennek az alapja pedig a tengerhez szorosan kötődő gazdag kulturális és történelmi hagyaték. Négy napot töltöttünk a környéken, majd rövid, 25 mérföldes hajózással elértük második (egyben utolsó hollandiai) kikötőnket, Scheveningen-t, ami tulajdonképpen Hága külvárosának tekinthető. Kikötés után azonnal megakadt a szemem egy gyönyörű, de láthatóan öreg hajón: az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy egy marinában állhattunk a Gipsy Moth IV-el. Ennek a fedélzetén, 1966-67-ben, Sir Francis Charles Chichester lett az első, aki egyedül vitorlázta körbe a Földet.
Scheveningenben módunk volt tovább élvezni a holland vendégszeretetet, aztán július 28-án (21 nappal a dániai indulás után) úgy döntöttünk, ideje újra menni egy hosszabbat: megcéloztuk a franciaországi Dunkerque-öt. Ez nagyjából 100 mérföldes utat jelentett, izgalmas körülmények között. Nem sokkal indulás után kereszteznünk kellett a Rotterdamba vezető, borzasztóan forgalmas hajózási útvonalat. Az áthaladás szigorú szabályok szerint zajlik, aki ezektől eltér, az életveszélyes helyzetbe kerülhet, ráadásul komoly büntetéssel néz szembe. A biztonság fenntartása érdekében 24 órás megfigyelés alatt áll a terület, az „úgysem látja senki” taktika itt halálra van ítélve. Ha csak nem egy gumicsónakban vagy SUP-on próbál meg átkelni az ember, biztos lehet benne, hogy észreveszik. Természetesen folyamatosan hallgattuk a rádióforgalmazást, a parti szolgálat többször hívta fel különböző vitorlások figyelmét a szabályok betartására.
Nekünk a legsűrűbb részen 8 hatalmas teherszállító jelent meg a látómezőnkben, közülük öttel voltunk hosszabb-rövidebb ideig ütközési pályán. Figyelni kellett, de hála az AIS-nek (Automatic Identification System – Automatikus Azonosító Rendszer) gond nélkül átjutottunk.
Folytatjuk…
fotók: Végh Márk, yachtingmonthly.com
