A 2022-ben piacra dobott First 36 újabb jelentős mérföldkövet hagyott maga mögött: a BE CALM teljesítette az Égei-tenger legnagyobb regattáját.
Az Aegean 600 verseny épp csak egy kicsivel idősebb, mint a First 36, először 2021-ben rendezték meg. Távja 605 tengeri mérföld, és szépen körbeöleli a görög szigetvilág egy jelentős részét, áthaladva olyan mágikus pontokon, mint Szantoríni kalderája.

Idén július 5-én rajtolt el a regatta mezőnye, az elsők már július 7-én célba értek, az 51 nevezett hajóból végül 48 teljesítette a pályát. Köztük volt Vítek Sprdlík, aki a BE CALM nevű First 36-os hajójával 3. helyen végzett az ORC Two kategóriában. A cseh üzletember szeret gyorsan vitorlázni, de nem a kifejezett versenyző típus: először indult az Aegean 600-on, ráadásul túravitorlákkal – ellentétben a regattára optimalizált felszereléssel érkező ellenfelekkel. Eredményük így pláne figyelemre méltó.

„Rengeteg felejthetetlen pillanat akadt a verseny alatt, például a hajnal Szantoríninál vagy a Kasszoszig tartó rohanás. És örülök, hogy a karbon árboc, amit körülbelül egy hónapja állítottunk be a hajóba, kibírt mindent. Sokkal gyakrabban néztem fel rá, mint a többiek, és ugyan nem mértük a terheléseket, de 30 éve foglalkozom kompozit szerkezetek tervezésével, gyártásával és tesztelésével, már a hangok is elárulnak mindent. És mindig rendben volt.

A First 36 fantasztikus a hátszéles szakaszokon – 14 csomós szélben már megemelkedik és siklik -, ott mutatta meg igazán a karakterét. Cirkáláskor kicsit gyengébben teljesített, de ezt elsősorban a túravitorláknak tudtuk be. Rengeteg potenciál van a hajóban.”

Létezik First 36 és a First 36 SE kivitel, ezeknél a hajótest és a gyártástechnológia ugyanaz, az SE orra kissé módosított, de minden szerkezeti elem megegyezik. Kívülről nézve gyönyörűen kidolgozott, siklásra képes túrahajó, a felszín alatt komoly versenygép.
fotók: Aegean 600






