Az „Év európai vitorlása” díjat 2004 óta adják át, sorozatunkban részletesen bemutatjuk a 2026-os győzteseket, kategóriánként haladva.
Az Év európai vitorlása verseny értékelési kategóriái nincsenek kőbe vésve, a Zsűri mindig alkalmazkodik az adott évi listához. Ezúttal 21 nevezés érkezett, ezek közül öten lettek győztesek, és született egy különdíj is. Ezt a hat hajót vesszük sorba.
A nagy teljesítményre képes túravitorlások csoportját kettőbe szedték, mert egymástól drasztikusan különböző, mégis zseniális modellek jelentek meg a közelmúltban ebben a szektorban. Így aztán hirdettek többtestű és egytestű győztest, amelyek más-más okokból diadalmaskodtak, ám közös bennük, hogy visszacsempészik a vitorlázás örömét a szabadidős hajózásba.
A többtestűek élére a Drangonfly 36 került, egyúttal feltéve a koronát a családi hajógyár hat évtizedes (három generációnyi) munkájára. A zsűri „az év legvadabb tesztjét” ejtette meg, amikor összecsukható trimaránnal már-már viharos szélben ment ki a vízre: „Hihetetlenül gyors, masszív felépítésű és jól átgondolt, ritka példája a sebesség és a kényelem ötvözésének. Bár a hajógyár hivatalosan 23 csomós maximális sebességet prognosztizált, mi mentünk vele 25 csomót is, közben egy pillanatra sem éreztük azt, hogy elveszítettük volna az irányítást. Ez nem egy kompromisszumos hajó, hanem a sebesség, a biztonság és az élhetőség szintézise – olyan jacht, amely előreviszi a vitorlázást.”
A trimarán egyik legnagyobb erénye, hogy a lendületét nemcsak erős, de gyengébb szélben is megőrzi, tempója sokszor még a valódi szélsebességet is meghaladja. A fedélzeten minden a könnyű kezelhetőséget szolgálja. A két oldalon elhelyezett elektromos csörlők a kormánytól is elérhetők, így a hajó alkalmas egy- vagy kétszemélyes vitorlázásra. A kötélvezetés tiszta és logikus, a reffeléshez sem kell elhagyni a kokpitot. A Dragonfly egyik legkülönlegesebb megoldása a Swing Wing rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a két oldalsó úszótestet egyetlen perc alatt behajtsuk a főtest mellé. Így a trimarán szélessége 8,12 méterről mindössze 3,7 méterre csökken, ami egy hagyományos egytestűével egyezik meg – kikötőhely keresésnél ez igen fontos szempont. A rendszer működtetése a kokpitból történik, és bár a háttérben komoly mérnöki teljesítmény áll, a használata egyszerű és megbízható.
A belső tér a sebességorientált külső ellenére meglepően barátságos. A fa furnérok meleg hangulatot árasztanak, a 2 méteres belmagasság pedig tágas érzetet kelt. A szalonban hosszú ülőpadok, sok természetes fény és jól kihasznált tárolóhelyek várják a legénységet. A hátsó kabin a kokpit alá nyúlik be, így ülve kényelmes, bár a tárolókapacitása korlátozott. A fürdő kompakt, de praktikus, a bejárat a fő kabinba pedig ugyan szűk, de odabent nagy és kényelmes fekhely található. Nincsenek elrendezési lehetőségek, mivel a tőkesúly háza és a válaszfalak mozgathatatlanok. Figyelemre méltó kényelmi szolgáltatás a fűthető kormányosi ülés, amely kellemesen újszerű módja annak, hogy az ember a szabadban élvezhesse ki a hűvösebb éjszakák nyugalmát.
A Dragonfly vezérigazgatója és ötletgazdája, Jens Quorning állítja, a teljesítményt nem a sebességmérővel, hanem a vitorlázás közben látható vigyorral mérik. Erre a filozófiára valószínűleg elég sokan vevők, mert a Dragonfly 36-ból 28 darabot rendeltek már a tervezőasztalról. Pedig a túraváltozat alapáron bruttó 627 130 euró, cserébe a standard kivitelhez számos olyan felszerelés is tartozik (például a négy elektromos csörlő és a karbon szerelvényezés), amelyek általában felár ellenében kaphatók. Ezenkívül a gyors trimaránokban fellépő erők bonyolult laminátumokat és nagyon gondos gyártást igényelnek, ami azt jelenti, hogy az ár nem igazán hasonlítható össze az egytestű jachtokéval – különösen nem a tömeggyártott termékekével.
A Családi túravitorlás kategória győztese: Excess 13.
fotók: Dragonfly
